Egy mindenevő gluténmentes kalandjai három hónapon keresztül

Gluténmentes grenadírmars

Harmadik hét és még mennyi hátra van

"Ne viccelj már, azt kislányoknak szoktam kihozni, meg töketlen pasiknak."

2019. február 04. - Ancsinszka

Jó ez a meal prep, mert most a gluténmentes diéta mellett egy kicsit próbálok fogyni is. Az ülőmunka, az előző munkahellyel járó stresszek, és a néha becsúszó nassolás miatt feljött pár kiló, és most már szeretném őket útjukra engedni. Délelőtt tízóraira pl. perfekt a chiamagos, gluténmentes zabpelyhes puding. Igen ám, de a chia magtól is kivirágzik az arcom, úgyhogy csökkenteni kell az adagot. Talán kezdek belejönni ebbe a gluténmentes életérzésbe, de még mindig sok van hátra. Már arról álmodozom, hogy ha letelt a három hónap, akkor eszek egy nagy zaftos hamburgert, aztán benyomok egy shake-et, és valami sütit.

Na a következő éttermi tapasztalatot is elregélem. A Nyugatinál 8  után találkoztunk Endrúval, mert tanfolyamon volt, és gondoltam üljünk be valahova, mert mire hazaérünk későn ennénk. Mondjuk sikerült így is kicsit későn enni. A Szlovák sörözőt választottuk, mert ő az ilyen izmos klasszikus kajákat szereti, de olyan szerencsés alkat, mert nem látszik meg rajta. Bezzeg, ha én enném ezeket a kajákat pikkpakk 70 kiló fölé mennék. Na de, beültünk, Endrú megkérdezte a pincért, hogy van-e gluténmentes sör. Az ember elgondolkodott, de a fején nem az "okosnak akarok tűnni, de fingom sincs mi van" látszódott, hanem rávágta, hogy szokott lenni, de most nincs. Kérhettem volna bort is, de mivel enni nem nagyon fogok, ezért kértem egy slivovicát. Mondom 2 centet kérek, erre a pincér rám mosolyog, majd azt mondja "Ne viccelj már, azt kislányoknak szoktam kihozni, meg töketlen pasiknak." Erre elröhögtem magam, és mondtam, oké bátyja, jó lesz a 4cl, meg egy Ávíz.   

Végül kértem egy erőlevest, marhahúsból, és nem tudom, hogy szívatás volt-e, de gyakorlatilag kaptam egy csésze alaplét, minden nélkül. Úgyhogy szó szerint mindenmentes volt a vacsorám. Legalább Endrú jól lakott a hátszínnel. Azért van néha heuréka, pl. az abszolút nem diétás, hűtőpultos kinder termékekben nincs glutén. Az már más kérdés, hogy egy ilyen kinderes őrületben kevesebb a kalória, mint a fitt pöttyös rudiban, amire ráírják, hogy gluténmentes, meg kevesebb cukor... Jah, mondjuk mihez képest kevesebb, biztos a túrórudihoz. Illetve nézegettem a túrórudi összetevőit, és a pöttyösében alapból nem találtam gluténra utaló jelet. Csak simán táplálja a narancsbőrt, amúgy ártalmatlan.

Szóval egyelőre jól bírom. A hét slusszpoénja, hogy 11 év fővárosban töltött év után most vettem egy mérleget. Eddig kb. pár hetente álltam mérlegre, amikor hazamentem a szüleimhez, meg inkább a feszülő ruha volt az egyértelmű jelzés, hogy dagulok. Ez a mérleg ilyen testösszetétel mérő is egyben, ami Endrú szerint kamu. Lehet tényleg kamu, mert  overfat vagyok a testzsír százalékom tekintetében. Óemdzsí! Ennyire nem lehet súlyos a helyzet. Na meglátjuk lesz-e a változása ennek a diéta végére. 

A bejegyzés trackback címe:

https://glutenmentes-grenadirmars.blog.hu/api/trackback/id/tr3114608732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása