Eltelt az utolsó hét is a gluténmentesség jegyében, ha a hétvégét nem számítjuk, márpedig én azt már nem számoltam bele. Azért voltak még érdekes gasztro-vakulások a héten. Mindenesetre túléltem, túlélhető, de azt hiszem nem szeretném ha minden egyes nap csak a túlélésről szólna, hanem arról is, hogy élveztem, és ebbe beletartoznak a gasztro-örömök is, mértékkel persze.
Utolsó előtti hetem is letelt, és igen, megint volt egy burger-élményem, mert nem telhet el úgy a gluténmentes diétám, hogy ne próbáljam ki a BK whopperjét gm bucival és összetevőkkel. Igazuk volt a csopitagoknak, és elég száraz a zsemle. Csak a felét ettem meg végül, mert a napi kalória limitembe csak annyi fért bele, ugyanis még utána jött a mozizás és popcorn, amiről nem tudok lemondani.
Most vettem észre, hogy öntudatlanul is spongyabob patrikos képeket használtam az előző két bejegyzésben. Totál véletlen, de patrik az már csak ilyen menő, mindennel összekapcsolható. Most már abszolút visszaszámlálásba kezdtem. Továbbra is meg vagyok győződve róla, hogy nem a glutén okozza a kis hólyagocskákat a tenyeremen, ami ugyanakkor nem is ekcéma elvileg. A hét utolsó napjai elég izmosra sikerültek mindenféle szempontból, és megszegtem az ígéretem, hogy a diéta végén tolok burgert.
Igaziból ez volt a hét legjobban erőpróbáló eseménye, mert egyrészt imádok mindent, ami ír így nagy általánosságban. Voltam Dublinban, nyilván a Guiness és a Jameson showroom se maradt ki, ha van két dolog, amit alkoholban kifejezetten az íze miatt szeretek, az ez a kettő. Mivel két hónapja egyik se érintette a nyelvem hegyét se, így igazán edzettem a lelkierőmet azzal, hogy kimentünk Endrúval a budapesti szent patrik napi összejövésre. A szívem sajdult bele.
Túl vagyok 2. hónapon, és habár tudom tartani, még mindig macerásnak érzem, és egyre inkább a fölöslegesnek, valószínűleg nem ez lesz a megoldása a problémának, de ha már így alakult, akkor végig csinálom csak azért is, pedig jön még pár próbatétel. Azért néha még mindig sikerül kiakadnom totál értelmetlen glutén felbukkanásokon. Például a fagyasztott wok zöldségben.
Nemrégiben az egyik nagy áruház kedvezményes napot hirdetett a gluténmentes ételekre. Én persze izomból berendeltem pár doboz növényi tejet, köztük a gluténmentes zabitalt, mert az eddig olyan mítosznak tűnt. Plusz még pár nasit, gm csokipudingport, mert Endrú már nyaggat egy ideje, hogy csináljak neki klasszik pudingot. Volt még pár gm müzliszelet, meg csokis szójapuding. Persze diéta van meg minden, de van az a cheat day nevű nap a héten, ami az ilyen bűnözésekről szól, megfejelve egy toblerone tortával. Vagy valami hasonlóval, ez már a békát éppen odább parkoló és a rendelést összepakoló kezek és a készletek misztikuma.
Most már egészen jól megy, de tényleg. Csak ne próbáljuk meg helyettesíteni a direkt, ízesítőkkel ehetővé tett cuccokat gluténmentesíteni. Szóval az elején vettem én is ebből a gluténmentes halrudacskából, amit mindenki agyonajnározott a csoportban. Illetve a csikrenuggets volt a csimborasszó, de nekem már csak a halrudacska jutott, de kábé annyira volt ízletes, mint a fűrészpor joghurttal pépesítve. Nem lesz belőle rendszer. Ez is olyan élvezet marad, amihez max akkor térek vissza, ha már letelt a diéta. Bár sose voltam nuggets vagy halrudacska fan, ez inkább gyerek menünek számít minden étteremben, amit szerintem már gyerekként sem választottam inkább. Voltam egy előadáson is a héten, mivel estébe nyúlt az esemény, ezért tettek ki harapnivalókat. Nem akartam koplalni, de sikerült.
Minden hétre jut valami, ami miatt mégis érdemes lekörmölni ezt a pár sort, ha másnak nem, hát a saját memoáromba majd jó lesz. Így egy hónap után már kezdek hozzászokni, egyre kevesebb a zsákutca, mert az összetevők általában jól feltüntettettek. Persze én azért nem megyek el a végletekig, hogy olyan lábasban nem sütöm ki a húst, amiben mondjuk búzalisztes rántott hús sült, vagy ilyesmi. Az meg pláne túlzásnak érzem esetemben, hogy olyan terméket kerüljek, ami glutént is feldolgozó gyárban készült, mert szennyezett lehet. És ha már Valentin nap is volt, muszáj kicsit kitérni a világ leggejlebb ünnepére, ami mindenmentes eseménybe fulladt.
Szeretem az ízeket, és megszoktam, hogy mindent megkóstolhatok, amivel megkínálnak. A következő tanulási fok: megtanulni nemet mondani. A kollégám Izraelben járt, és hozott édességet kóstolóba. Néztem volna az összetevőket, de csak héberül volt rajta. Héberül nyilván nem tudok, de szerencsére egy másik kollégám segített, és a befotózta az összetevőket, majd google fordító kép alapú szövegfelismerőjével persze kiderült, hogy glutén az van benne dögivel. Mindezt megfejelte, hogy a kolléganőm meg buktát hozott nekünk. Arcideg rángást mosolyba ágyazni, és bisbald.
Jó ez a meal prep, mert most a gluténmentes diéta mellett egy kicsit próbálok fogyni is. Az ülőmunka, az előző munkahellyel járó stresszek, és a néha becsúszó nassolás miatt feljött pár kiló, és most már szeretném őket útjukra engedni. Délelőtt tízóraira pl. perfekt a chiamagos, gluténmentes zabpelyhes puding. Igen ám, de a chia magtól is kivirágzik az arcom, úgyhogy csökkenteni kell az adagot. Talán kezdek belejönni ebbe a gluténmentes életérzésbe, de még mindig sok van hátra. Már arról álmodozom, hogy ha letelt a három hónap, akkor eszek egy nagy zaftos hamburgert, aztán benyomok egy shake-et, és valami sütit.